Földing Norbert a Győr-Rába Tagszövetség 2005. évi általános bajnoka

A kezdetek:
1995-ben kezdett postagalambokkal foglalkozni, majd 1997-ben lett tagja a győri F-30 egyesületnek. Ekkor kapta az első olyan galambokat, melyek keresztezés után a mai állomány gerincét adják. Többek között Jankó Józseftől Süveges-galambok, Fehér Lászlótól /Pápa/ Héninger- és Szappanos galambok érkeztek. 2000-ben és 2002-ben Markó Dezső sporttárstól kapott Aarden vérű galambok, valamint a dúcban addig legjobban bevált utódok szülei maradhattak tenyésztésben.

A dúcok:
A bajnokdúc a szülői háznál egy melléképület tetejére épült. A jobb oldali 3,6x1,8 méteres, két részre osztott dúcban található a 25 özvegy hím kényelmes fészekrendszere, a dúc bal oldali 2,4x1,8 méteres részében pedig 42 ülőke várta a fiatal utánpótlást. A tenyésztő a dúcok méretét a létszámhoz viszonyítva nem tartja optimálisnak, de a galambok eredményesen tudtak versenyezni ezekből is. A földszintes tenyészdúc az udvarban található. Az itt élő galambok létszáma évről-évre nő, hiszen ide a legjobb versenyeredményt nyújtó, valamint a legtöbb eredményes leszármazottat produkáló galamb bekerül. Idegen helyről legfeljebb 1-2 egyedet szerez be, de idén egyet sem, hiszen az év végén elköltözik a szülői háztól és a bajnokcsapat versenyzői is a tenyészlétszámot fogják szaporítani.
Az új fiatal dúcok a jövőbeli lakóhely melléképületének padlásterében már korábban elkészültek és tavasszal az idei fiatalok már ezekbe lettek beszoktatva. Így kihagyás nélkül folytatódhat a versenyzés a Földing-dúcokban. Tervbe van véve egy 5,2x2 méteres, félbe választott kerti dúc építése fából, melyben a versenycsapat (maximum 32 db özvegy hím) fog lakni. Az 50 db –zömében hím- fiatal továbbra is a padláson lesz elhelyezve, ahol a szomszédos dúcrészben kap helyet a tenyészállomány is.

Eddigi eredmények:
A Földing-galambok főversenyeken elért eredményei kivonatosan:
1999: Rövidtávon 15. a röpcsoportban.
2000: Általános bajnokságban 6. a kerületben, Dunántúl GRAND PRIX 10.
2001: Rövidtávon 6., a 98-24-10071-es hím a 2000/2001. év alapján Rövidtávú sportkategória 1.
2002: Rövidtávon 5., Szuperrövidtávon 3. a kerületben.
2003: Rövidtávon 6. Szuperrövidtávon 4., Középtávon 3., Általános bajnokságban 12. a kerületben. Jubileumi kupa 2., Magyar Kupa rövidtávú ász első galambja a 01-11-54509 hím. A 01-11-54501-es hím 2002-2003. év alapján Középtávú sportkategóriában 3. a tagszövetségben.
2004: Rövidtávon 17., Középtávon 12., Hosszútávon 20., Általános bajnokságban 15. a tagszövetségben.
A 98-11-17368-as hím 35 helyezéssel 12431 km-rel Életteljesítmény 4.
A 01-11-54512-es hím 35 helyezéssel 11622 km-rel Életteljesítmény 5.
A 02-11-68909-es hím 2003-2004 alapján középtávú sportkategória 3.
A 03-50-55238-as hím Év All-round galambja kategóriában. 2.
2005: Rövidtávon betli úttal 15., anélkül 9., Középtávon 2., Hosszútávon 3., Általános bajnokságban 1.
Az országos hosszútávú összesített csapatversenyben 14. lett. A 03-50-55238-as hím az országos összesített hosszútávú championversenyben 21. Ez a galamb a Wittstockból idén zóna 8., tavaly zóna 7.
01-11-54540-es hím középtávú champion 2., általános 5. helyezései: 8./3886, 15./2798, 20./916, 23./1197
más helyezések: 7./1983; 4.,5.,6.,8.,22./3886; 5.,14./1757; 5.,14.,15.,/2798; 13.,14.,15.,16.,17.,20./916;
10.,11.,14.,23.,/1090; 3.,7.,10.,13.,28./1424 indított galambból.

A versenyzési módszer:
Csak özvegy hímekkel versenyez. Van úgy, hogy nem nevelnek a versenyzők, hanem 8-10 napos tojásról özvegyít az első versenykor. Idén március elején párosított, -amit utólag korainak tartott- és 18-20 napos fiatalról lettek a hímek az első versenyre bekosarazva. Mikor hazaérkeztek, a tojók már nem voltak a dúcban csak a fiatalok, akik a következő hétvégéig maradhattak még a versenydúcban. Szinte minden pár két fiatalt nevelt fel. A takarmányt saját kezűleg állítja össze az állománynak. A versenyzők egész éven át ugyanazt az összetételű eleséget kapják, egyedül a borsó mennyisége változik. Apró magot csak rakodás napján kapnak a galambok. Az Antibiotikumos kezeléseknek nem híve, de egy 7-10 napos Baytril kúrát minden évben tart úgy időzítve, hogy a Salmonella-oltás előtt legyen legalább 7 nappal befejezve. Trichomonas ellen általában 4 hetente, valamint a keltési időszakban itat, míg télen ritkábban. A versenyek után nem szokta összeengedni a párokat (ez alól kivétel az idei év). Egészen következő év márciusáig külön vannak zárva a nemek.
Idén változtatott az eddig alkalmazott takarmányozási módszerén, mert galambjaival a hosszútávú versenyeken is eredményesebben akart szerepelni. Ennek a változtatásnak lényege az, hogy a galambok már hazaérkezéskor is teljes értékű versenykeveréket kapnak, melyből a galambok kedvük szerinti mennyiséget fogyaszthatnak. Talán ennek is köszönhetően sikerült Wittstockból (710km) zóna 1. csapatot stoppolnia, ami a 4., 8., 20., 24. helyezéseket jelenti a zónában indított 6587 galambból.
A Győr-Rába Tagszövetségben korán kezdődik a röptetés. Április 20. körül próbaversenyt rendeznek, majd rá egy hétre kezdődik a rövidtávú program, mely 5 versenyből áll. Ezután jön az általános bajnokság 5 középtávú, és 4 hosszútávú versenye. Norbert március végén -ha az időjárás megengedi-, elkezdi tréningezni a hímeket heti 3-4 alkalommal. Először csak 5-10 km-es távolságokra viszi őket, majd később már 40-50 km-re. Mire a kerületi kocsiba kerülnek a galambok, már legalább 12-14 egyéni tréningen vannak túl. Versenyek közben is rendszeresen tréningeznek a hímek heti egy-két alkalommal. Ilyenkor 3-4 tenyésztő összefog és főleg késő délutánonként engedik el galambjaikat Hegyeshalomból. A rövidtávú versenyek után már nem tartja szükségesnek a hétközi tréningeket, legfeljebb időnként 2-3 km-ről ereszti őket úgy, hogy a hímek tojóikra érkezzenek. Versenyről való hazaérkezéskor is a fészekfülkében fogadják a tojók a hímeket. Más motivációt nem alkalmaz, véleménye szerint a legfontosabb az egészség, és az, hogy a galamb szeresse a helyét.
Érkezéskor a galambok teára és szőlőcukros, vagy elektrolitos vízre érkeznek. Versenyidőszakban szinte csak trichomonas ellen kezeli rendszeresen az állományt. Ezt minden második héten vagy itatással, vagy tablettás egyéni kezeléssel oldja meg. Általában a szezon közepén, a várható időjárástól függően légzőszervi betegségek ellen tart 1-2 napos itatást. Nem ragaszkodik konkrétan egy-egy gyártóhoz vagy termékhez, sokfélét kipróbált már és úgy véli, hogy az eredmény nem ezen múlik. Minden héten 3 napon keresztül a takarmányra keverve az új-zélandi gyártású Pigeon-Express-t kapják a versenyzők. Norbert szerint ez a készítmény minden szükséges vitamint tartalmaz, így ezen és az emésztőn kívül nincs szüksége a galamboknak egyéb kiegészítőkre. Az itatóba minden itatáskor friss víz kerül, amit a gyógyszermentes hetek elején citromlével savanyít Az özvegy tojók egy rácsos aljú ketrecben töltik a hétköznapokat. Nagyon kevés árpa a koszt egész héten át, csak az utolsó napokban kapnak versenykeveréket aprómaggal.
Versenyzőket a teljesítményük alapján szelektálja, bár ez tőle függetlenül megkezdődik a korai versenyeken, amikor sajnos nagyon jó versenyzők is elvesznek. Az egyéves galambok közül, aki nem helyezte magát a 14 versenyen legalább 7-szer, annak már nem sok esélye marad a versenydúcban. Persze vannak kivételek, akik maradhattak és 2 évesen, önmagukat felülmúlva kimagaslóan repültek.

Tenyésztés, fiatalnevelés:
A tenyészgalambokat általában Február elején állítja párba. Eddig, szinte kivétel nélkül csak keresztezte a galambokat, kerülve a rokontenyésztést. Hamarosan viszont már elkerülhetetlenné válik, mert le szeretné szorítani a tenyészek létszámát annyira, hogy ugyanarra az 5-6 db galambra -melyek még most is ott vannak dúcában-, visszavezethető legyen az állomány. A fiatalok 23-24 naposan kerülnek leválasztásra. Ügyel arra, hogy választás után nagyobb mennyiségben kapjanak borsót, valamint fehérjedús magvakat a fiatalok. A ház körüli tréning reggel és este történik az özvegy hímek tréningje után. Minden alkalommal csak a repülés ideje alatt tartózkodhatnak a szabadban, leszállás után azonnal a dúcba hívja őket. A fiatalok esetében a szelektálás folyamatosan történik, már a kelést követő napoktól egészen a versenyek végéig. Ha valaki nem tűnik egészségesnek kap 2-3 nap haladékot és ha nem javul, akkor eltávolítja a dúcból. Trichomonas elleni kúrát minden 3. vagy 4. héten kapnak, majd a tréningek kezdete előtt egy erősebb antibiotikumos itatást alkalmaz.

Fiatalversenyzés:
A fiatalok tréningezését július végén kezdi el velük, ekkora már túl vannak a paramyxo+herpesz, paratífusz, és himlő elleni vakcinázásokon. A magántréningeket ekkor is csak délután tudja megoldani, bár véleménye szerint a szeptemberi reggelek, amúgy sem alkalmasak a tréningeztetésre. A fiatalversenyek alatt hét elején visszafogottabban takarmányoz, majd az utolsó napon történik a „feletetés” energiadús magvakkal. A vitaminozás és gyógyszerezés az öreg galambok szisztémájához hasonlóan történik. A fiatalokból minden évben 13-15 db hím kerül az özvegy dúcba, akik végigrepülték az 5 utas bajnokságot, és azt a 30-40 magántréninget, amit előtte és közben kaptak a galambok. Véleménye szerint, amelyiknek van egy élhelyezése, abból már nagy valószínűséggel eredményes egyéves lesz.
Fiatalok versenyén elért eredményei:
1999: kerületi 4. csapat
2000: kerületi 3. és 9. csapat, egyéni:4.,5.,6.,18.,19....1358 galambból
2001: kerületi 1. Fiatalok szaklap bajnoksága 4., egyéni: 1.,2.,20.,33./5245; 5.,7.,8.,9.,15.,17.,19./2116
2002: kerületi 4. és 6. csapat, egyéni: 2./2089; 5.,23.,33./2080; 3.,13.,31./1829
2003: nem versenyzett
2004: kerületi 4. és 5. csapat, Fiatalok szaklap versenye csapat 3. egyéni:3.,4.,5.,6.,23./1833;
3.,4.,5.,6.,7.,8.,9.,10.,11.,12.,13.,14.,15.,16.,38./4250; 4.,5.,6.,8.,10.,13.,14.,15.,16.,18./1452; 1.,16.,31.,32.,33./3357
2005: kerületi 13., 18.csapat, Röpcsoportban csapat 3., 4.
egyéni: 6.,10.,16.,17./480; 6.,7.,26./1762; 3.,9.,13.,17./1578; 7.,8.,13.,14./1377, 1.,2.,13.,14./1367 indított galambból.

Tervek:
Norbert egy minél egyöntetűbb állományt szeretne kialakítani, és azzal sokáig eredményesen tenyészteni olyan versenyzőket, melyek sok örömet tudnak számára okozni. Célja, hogy galambjai versenyeredményeire, főleg a hosszútávú versenyeken elért eredményei alapján, minél többen felfigyeljenek. Sporttársainak hasonló sikereket kíván és sok türelmet azok eléréséhez.


Kapcsolódó galériák

Dúcom

kep kep kep kep kep kep kep kep kep kep kep kep kep kep kep kep

Bejelentkezés